Az eredményekről a képre kattintva lehet a továbbiakban olvasni.
Hunyadi kupa 2023
Lázár Ervin program
A Lázár Ervin Program 2019 novemberében indult el Magyarországon. A program lényege, hogy lakóhelytől és szociális helyzettől függetlenül minden általános iskoláskorú tanuló számára biztosítja tanévenként egyszer ingyen egy előadó-művészeti intézmény meglátogatását. Minden évfolyam más előadó-művészeti ág előadását tekintheti meg.
Ebben a tanévben a 2. évfolyamosok A csillagszemű juhász című mesejátékot láthatták a Pegazus Színház előadásában, a harmadikosok a tatabányai Jászai Mari Színház Ágacska előadására látogathattak el, a negyedikesek egy mesekoncerten vehettek részt. Az első évfolyamosok programjára pedig a tanév második felében kerül majd sor.
Boldogiskola
Iskolánk az idei tanévben is folytatja Boldogiskola programját az ötödik évfolyamokon. Foglalkoztak már a hála, az optimizmus és a társas kapcsolatok témájával. A képen az 5.c osztály látható az általuk készített hála-befőttekkel.
Bővebben: BoldogiskolaZánkai Erzsébet tábor
Iskolánk 6. évfolyamos diákjai második alkalommal vehettek részt a zánkai Erzsébet tábor 3 napos osztálykirándulás programján. A nyárias időjárás lehetővé tette a fürdést is a Balatonban. A strandolás mellett diszkó, koncert, sportjátékok voltak programjaink. Gyalogtúrán felmásztunk a révfülöpi kilátóhoz, ahol gyönyörködhettünk a táj látványában. Maradandó élményt nyújtott e három nap mindannyiunknak.
Benedekes sorverseny
Riport megtekinthető a képre kattintva
forrás: oroszlanyimedia.hu
Évek óta megrendezésre kerül a Benedek Elek EGYMI által szervezett sportdélelőtt, ahová a mi iskolánkból is meghívtak 4 alsós fiút és lányt. Egy jó hangulatú kistérségi sorversenyen vettünk részt, ahol 5 csapat képviselhette iskoláját. Itt nemcsak a gyorsaság, hanem a tolerancia, az együttműködési készség is fontos volt. Mindenki kellemesen elfáradt, jó élményt és szép ajándékot vihetett haza a végén.
Bővebben: Benedekes sorversenyŐszi túra
A programot a Kéktúrázás napján valósítottuk meg, így becsatlakoztunk egy csoporthoz, ahol ökológus és erdész tartott ismertetőket útközben az erdő élővilágáról, növényekről, és az erdészeti munkájáról. Gyönyörű környezetben búcsúzhattunk a szép, majdnem nyárias időjárástól. A színes őszi erdőben, friss levegőn, kellemesen telt a túra. A gyerekek megismerhették az erdő növényeit, amelyekről tanultak, beszélgettünk az állatvilágról. Láttunk gyíkot, pókokat, szöcskét, egyéb rovarokat. Ahogy egy hegytetőn feljutottunk, lenyűgözött a táj szépsége. A gyűjtött termésekből egy szív alakot formáztunk, ami a természet szeretetét, a közösségünkhöz való tartozás (iskolánk) jelképezi. Reméljük, legközelebb többen csatlakoznak hozzánk!
„Állati jó!” –előadás az iskolában
Már másodjára csatlakozott iskolánk az Országos Állatvédelmi Témahéthez, ami október 2-15-éig tartott. Örömmel láttuk, hogy a tavalyihoz képest többen, immáron négy osztály (1/a,1/b,2/a,2/b) vállalt aktív szerepet.
A témahét keretében sok színes program zajlott iskolánkban: saját állatok bemutatása, állatvédelmi előadás és plakát készítő verseny, állateledel adomány-gyűjtés. Október 19-e délelőttjén - a „Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítvány„ jóvoltából – egy tartalmas, szórakoztató madár és állatbemutatón is részt vehettek a gyermekek, Gőgös Zsuzsanna vezetésével.