• Simple Item 24
  • Simple Item 23
  • Simple Item 22
  • Simple Item 21
  • Simple Item 19
  • Simple Item 18
  • Simple Item 17
  • Simple Item 15
  • Simple Item 13
  • Simple Item 12
  • Simple Item 11
  • Simple Item 10
  • Simple Item 9
  • Simple Item 8
  • Simple Item 7
  • Simple Item 6
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18

Szombat délután 43 izgatott gyermektől volt hangos az a különjárat, amely rangos labdarúgó mérkőzésre szállította iskolánk diákjait Felcsútra, a Pancho Arénába. Őket 4 pedagógus kísérte el.  

A Bozsik Intézményi Programban több éve részt vesz iskolánk, de a szurkolói lehetőséget csak most próbáltuk ki először. 3 mérkőzést terveztünk erre az évre, ebből az első a Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC találkozója volt.  
Az utazás és az aréna “birtokba vétele” vidám hangulatban telt. A nagyrészt felső tagozatosokból álló csapat fegyelmezetten fogadta a kötelező átvizsgálást, majd lelkesen szurkolt az Akadémia csapatának.
Talán nekünk is köszönhető, hogy a mérkőzésen 2 hazai gól született.  
A testnevelőknek kiemelt célja, hogy a tanulók minél több sportágat ismerjenek meg, szerezzenek bennünk jártasságot. Külön öröm, ha a testnevelés órákon megtanult versenyszabályokat mérkőzések közben felismerik, biztosabbá téve ezzel tudásukat.  
A Puskás AFC holland focistája a végén meglepetéssel kedveskedett: pólókat lőtt ki a lelátón tartózkodóknak. Egyik diákunk ügyesen helyezkedve meg is szerzett egyet.  
A következő focimeccs novemberben lesz. Ekkor hasonló létszámú szurkolótáborral számolunk.

Lovrity Ingrid, testnevelés munkaközösség-vezető

Elérhetőségek

Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Oroszlány, 2840 Havasi Márton utca 1-3.
Telefon: (34) 361-155, 361-145
Fax: (34) 361-155
Email: iskola[kukac]hunyadi.oroszlany.hu
OM: 031829

Iskolai alapítvány

"Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért" alapítvány
Adószám: 19148463-1-11

Honlap elérhetősége: https://www.gyermekekertalapitvany.hu/