Lázár Ervin program
-
Készült: 2023. november 07. kedd
A Lázár Ervin Program 2019 novemberében indult el Magyarországon. A program lényege, hogy lakóhelytől és szociális helyzettől függetlenül minden általános iskoláskorú tanuló számára biztosítja tanévenként egyszer ingyen egy előadó-művészeti intézmény meglátogatását. Minden évfolyam más előadó-művészeti ág előadását tekintheti meg.
Ebben a tanévben a 2. évfolyamosok A csillagszemű juhász című mesejátékot láthatták a Pegazus Színház előadásában, a harmadikosok a tatabányai Jászai Mari Színház Ágacska előadására látogathattak el, a negyedikesek egy mesekoncerten vehettek részt. Az első évfolyamosok programjára pedig a tanév második felében kerül majd sor.
A felső tagozatosok közül az ötödikesek a komolyzene világában barangolhattak, a hatodikosok egy táncszínházi előadást tekinthetnek meg november végén, a hetedikesek „Vers Mindenkinek” címmel egy Trendhagyó Irodalomórán jártak, a 8. évfolyamosokat pedig Budapestre vihettük fel egy előadásra az Eiffel Műhelyházba, amely a Magyar Állami Operaháznak egy különleges játszóhelye.
A gyerekek és a kísérő pedagógusok is jól érezték magukat az előadásokon, élményekkel gazdagodott mindenki. Sok tanulónak nincs más lehetősége, hogy eljusson ezekre a helyekre, ezért mindannyian hálásak lehetünk a Lázár Ervin Programért.
Baloghné Diós Anita, magyartanár