Kidobó bajnokság
-
Készült: 2024. december 09. hétfő
„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” (Hemmingway)
Több sporttal kapcsolatos idézet jutott eszünkbe a héten megrendezett Kidobó Bajnokság küzdelmeit elnézve, a híres író gondolata azonban nagyon szépen összefoglalta a látottakat.
Ez a játék évről évre nagyobb népszerűségnek örvend iskolánkban. Évekkel ezelőtt indult útjára, akkor még 10 fő alkotott egy csapatot. Az idén pedig már 8 fővel játszottuk és egy védőt is beállítottunk mindkét csapathoz, akinek az ellenfél zavarása, a labda megszerzése és megtartása volt a feladata. Így még izgalmasabb meccseket láthattunk, nagyobb harcokat, látványosabb játékot.
„Az igazi siker nem az, hogy soha nem buksz el, hanem az, hogy mindig felállsz, amikor elesel.” (Michael Jordan)
A Bajnokságot megelőző 1-2 hétben minden testnevelés órán szántunk egy kis időt a kidobózásra, a taktikák megbeszélésére és gyakorlására. Emiatt is akkora az izgalom a meccsek hetében, a folyosókon, a szünetekben is folyik az esélylatolgatás. Mire a bajnoki hét elérkezett, minden játékos tudta a dolgát.
„A sport mindössze ennyit követel tőled. Az egész lényedet.” (Fredrik Backman)
Tisztességes küzdelmeket láthattunk, megérdemelt győzelemmel. Abban a pillanatban, ott, ők voltak a legjobbak!
Eredmények:
5. évfolyam: I. 5B II. 5A III. 5D IV. 5C |
6. évfolyam: I. 6B II. 6A III. 6C |
5-6. évfolyam abszolút győztese: 5B
„A tehetség nyeri a meccset, de a csapatmunka és az értelem nyeri a bajnokságot.” (Michael Jordan)
December 9-től a 7-8. évfolyam küzd meg egymással. Itt is nagy csaták várhatók.