Pályaorientációs nap – 2025. szeptember 23.
-
Készült: 2025. szeptember 28. vasárnap

Iskolánk 2025. szeptember 23-án pályaorientációs napot tartott, amely során minden évfolyam érdekes és hasznos programokon vehetett részt, életkoruknak és érdeklődési körüknek megfelelően.
A TSzC Bláthy Ottó Technikum bemutatóján a közszolgálati technikusokkal ujjlenyomatokat készíthettek a hunyadis diákok, a tornateremben léglövészetben próbálhatták ki magukat, az udvaron pedig a kadétok tartottak airsoft- és önvédelmi bemutatót. A Mikes Kelemen Középiskola informatikus valamint gyermek-és ifjúsági felügyelő képzéséről adott tájékoztatót.
Az ötödik és hatodik évfolyamos diákjaink az EU-Climate program keretében ökojátékokon és zenés élménypedagógiai előadáson vettek részt a Művelődési Központban. A rendezvény különlegessége volt, hogy iskolánk bemutatkozott a vágsellyei és komárnói testvériskolák képviselőinek is, több más helyi intézménnyel együtt.
A hetedik osztályos tanulók a Víztornyot és a TESCO áruházat látogatták meg, ahol megismerkedhettek különböző szakmákkal, munkaterületekkel.
A nyolcadikosok számára elsősorban a továbbtanulási lehetőségek álltak a középpontban. Részt vettek a Hamvas Béla Gimnázium és az Oroszlányi TSzC Eötvös Szakképző Iskola nyílt óráin és tájékoztató programjain. Emellett pályaorientációs tesztet is kitöltöttek, valamint tájékoztatást kaptak az Arany János Tehetséggondozó Program pályázati lehetőségeiről. A nap során lehetőségük nyílt egyéni tanácsadáson is részt venni, ahol személyre szabott iránymutatást kaphattak jövőbeli terveikhez.
A pályaorientációs nap minden résztvevő számára élménydús és informatív programokat kínált, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy tanulóink tudatosabban készüljenek a pályaválasztásra és a jövőjükre.















