Az eltűnt 8/d
-
Készült: 2007. április 02. hétfő
Én azért választottam ezt a történetet, mert nagyon tanulságos lehet egy olyan csoport számára, aki olcsón akar repülőútra menni.
Árlilis körül a hónap közepén, egy osztályfőnöki órán felmerült, hogy hová menjünk kirándulni. Az osztály nagy része arra szavazott, hogy repülővel menjünk, én is köztük voltam. Kati néni is belegyezett és szerzett nekünk egy olcsó repülőutat. Az út 20. 000 Ft-ba került fejenként. Megkaptuk az időpontot május 19-re és az osztály már nagyon várta, hogy mehessünk. Elérkezett a kirándulás időpontja. Busszal mentünk fel Pestre és ott felszálltunk a repülőre, akkor még minden jól ment.
Mindenki jól érezte magát. Ázsia felénél tartottunk, amikor meg akartunk fordulni, de a vészriasztó megszólalt és mindenki bepánikolt, mert zuhantunk lefelé. Majdnem a földhöz érve belénk csapódott egy másik repülő, ekkor már azt hittük, hogy itt a vég. A mi repülőnkről 11 ember élte túl, de a másikról nem maradt élő ember. Mindkét pilóta meghalt. Észhez tértünk mind a 11-en és a két repülőről összeszedtünk minden használható dolgot. Mindenkinek lett feladata. Kati néni és a két Bianka főztek, Arnold, Dani és Laci egy forrásból hozták a vizet. Evelin és Brigi mosták a ruhákat, Robi, Zsolti és én vadászni jártunk. Egy darabig így meg tudtunk élni, de mindig a segítséget vártuk. Robit megtámadta egy oroszlán, de túlélte. Mi fiúk egy tutajt kezdtünk el építeni, amivel el tudunk menni a szigetről. a tutaj elkészült és mindannyian ráfértünk. Sok élelmet tettünk fel a tutajra. Az egyik este elhatároztuk, hogy másnap reggel indulunk. Este egy nagy hajó horgonyzott le a szigettől kb.100m-re és motorcsónakkal jöttek ki hozzánk. Az összes lányt elvitték, de elhatároztuk, hogy éjszaka megmentjük őket, ezt sikeresen végrehajtottuk. A kalózokat megkötöztük, mert amikor odaértünk, aludtak. Elindultunk a nagy anyahajóval hazafelé, de nem tudtuk, hogy merre megyünk, csak mentünk. Kb. a 100. napon egy nagy léghajó ment el felettünk, de nem vett észre. Néztük, hogy merre megy és 2 km-re leszállt. Mindenki örült, hogy megmenekültünk, amikor odaértünk láttuk, hogy jó emberek. Mindenkit kivizsgáltak és egészségesek voltunk.
A rendőrség elvitte a kalózokat, életfogytiglani büntetést kaptak. Mi meg tovább éltük az életünket. Ha ez élőben megtörtént volna, szerintem nem menekültünk volna el ilyen könnyen a szigetről.