Egyszer, egy téli, esős napon elhatároztam, hogy elmegyek a Skandináv-félszigetre telelni. Velem akart jönni három osztálytársam is: Tina, Moncsi és a Vani. Eljöttek a lakásomra a lányok a bőröndjeikkel és retikültáskáikkal együtt. Én is készülődtem, bedobáltam a cuccaimat a bőröndbe, majd elindultunk a buszmegállóba. Egy bácsi is ott állt a megállóban. Közölte velünk, hogy a busz két perce elment. Ekkor megnéztük a kiírást, csak 9 óra 30 perckor megy újra Pestre a busz. Addig beültünk egy kávézóba, és meghívtam a lányokat egy pohár eperturmixra.

Telt, múlt az idő, 9 óra lett, a csajok elmentek szépítkezni. Vani szájfényezte az ajkait, Moncsi szempillaspirállal kikente a szempilláit, Tina pedig befújta a hónalját izzadásgátlóval. Ezután Vani elővette a retikültáskájából a körömreszelőt, mert letört a körme, de olyannyira, hogy vérzett az ujja. Elrohantunk a kávéház melletti vegyeskereskedésbe, hogy vegyünk egy olcsóbb, de hatásos sebtapaszt. Miközben mentünk a boltba, kitört Vani cipőjének a sarka. Mondtuk a Moncsinak és a Tinának, hogy elmegyünk a cipészhez, ők addig bemennek a boltba sebtapaszért. Felkaptam az ölembe Vanit, és elvittem a cipészhez. Tináék telefonáltak nekem, hogy nincs sebtapasz. A suszternek fél óráig tartott megjavítani a cipőt, így elment a másik busz is, mert fél 10-re volt kiírva. A cipő 1500 Ft volt. Vani kellemesnek érezte a cipőt, ezzel szerencsére nem volt több probléma. De azzal igen, hogy az ujja már tocsogott a vérben. Kimentünk újra a megállóba, és sajnos szomorú hírt kellett „látnunk”: aznap már nem jött több busz, ami felvihet minket Pestre. Elballagtunk haza, végre nem folyt már több vér a Vani ujjacskájából. Dél volt, megebédeltünk, elmondtuk az imát, és pihentünk egy jókorát délután. Én arról álmodtam, hogy összejöttem újra Diával, mert ezelőtt három évig együtt jártunk. És amikor éppen megpusziltuk volna egymást, felébresztett a Tina. Este nyolc óra volt. Jó sokat aludtunk. Megcsináltam a vacsorát, Moncsi főzött teát, de amikor már forrt a víz, kiömlött a kannából forró a víz, és leégett az ujja. Hívtunk mentőt, de nem jöttek ki, mert sürgősségi hívást kaptak, és oda kellett menniük. Beborítottuk az ujját vizes ronggyal, és már nem is fájt neki annyira. Megfőztem én a teát, majd este fél 9-kor tálaltam a vacsorát. Moncsi kijött, és leült a hokedlire. Vacsi közben elmeséltem a csajoknak, hogy mit álmodtam, mielőtt felkeltett a Tina. Cserébe ők is elmondták, hogy mit álmodtak. Vani valami „Hajasbabáról”, akit az oroszlányi játszótéren ismert meg, és beleszeretett. Moncsi a Rácz Norbertról, akivel már hét hónapja jár. Tina pedig álmai férfiáról, Kareszról, aki a hot-dogos kocsin dolgozik. Este, amikor felkeltünk, már nem volt egyikünk se álmos, mivel az egész délutánt végigaludtuk. Ezért rendeztünk egy kisebb bulit. Volt chips, na meg három csaj. Táncoltunk. Amikor véget ért a buli, elmentünk aludni.

Reggel, amikor mind a négyen felkeltünk, megreggeliztünk, megmosakodtunk, majd elindultunk újra a buszmegállóba. Szerencsénk volt, mert éppen abban a pillanatban jött a busz, amikor kiértünk a megállóba. Megkérdeztem a buszsofőrt, hogy megy-e Pestre a Ferihegyi-repülőtérhez. Azt mondta, hogy nem mehetne oda, de elvisz minket. Felszálltunk a buszra. Az első fél órában-rendben ment minden, de a 43. percnél utunk során defektes lett a busz kereke. Felborultunk. Egy ember súlyosan megsérült, kórházba kellett vinni. Négy embernek 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek. Egy órát várni kellett, hogy hozzanak új kerekeket, és hívni kellett 140 embert, hogy állítsák fel a buszt. Mikor ez megtörtént, tovább indultunk. Felértünk Pestre, a Ferihegyi-repülőtérhez. Leszálltunk az autóbuszról, megköszöntük, hogy felhozott minket, majd elindultunk gyalog a repülőtérhez. Megvettük a jegyeket, vittük a csomagjainkat, és felszálltunk a repülőre. Ez egy Malév-járat volt. Felszállt a repcsi, már láttuk felülről a felhőket. Körülbelül 10 km-re voltunk a Földtől, amikor bemondta a pilóta, hogy légörvénybe kerültünk a kedvezőtlen időjárás miatt. Mindenki megijedt, aki a repülőn ült, és elkezdtek sikítani, mert összevissza imbolygott a gép. Szerencsére pár percen belül kikeveredtünk az örvényből. Folytathattuk tovább utunkat a Skandináv-félszigetre. Leszállt a repülő a pályáján, gurult még egy darabig. Amikor teljesen megállt, levettük a bőröndöket, és elindultunk egy hotel felé. Megláttunk egy nagyon-nagyon szép hotelt, 5 csillagos, Don’ Graëija a neve. Bementünk. Megkérdeztem, hogy van-e kiadó lakás. Természetesen volt, egy 4 szobás (pont amennyien voltunk), nagy fürdőszobás lakás. Ez az első emeleten a 27-es szoba volt. Kártyával lehetett bemenni a lakásba, amit mindig le kellett adni a portára, ha távoztunk az épületből.

Telt, múlt az idő, megtetszett a Tina. Helyesbítve beleszerettem. Nem tudtam, hogy mondjam el neki, ezért tanácsot kértem Vanitól és Moncsitól. Azt mondták, rendeljek neki virágot, és írjam a kártyára, hogy szeretem. Ez jó ötletnek bizonyult. Megkértem a két lányt, hogy ne árulják el a Tinának, hogy szeretem. Megígérték, hogy tartják a szájukat. Tartották is! Felhívtam egy virágüzletet, hogy szállítanak-e virágot külföldre. Mondták, hogy természetesen. Mondtam, hogy a Skandináv-félsziget, Don’ Graëija, 27-es lakásba kérném Helle Robertina névre, és a kártyájára írják rá, hogy „Szeretlek, Viktor”. Két napon belül szállították is a virágot. Vanival és Moncsival úgy gondoltuk, hogy nem leszünk jelen, mikor kiszállítják a virágot. Megkapta Tina a bokrétát, nagyon meglepődött. Mikor hazamentünk a hotelbe, nem mertem bemenni a lakásba, mert féltem, hogy hogyan reagál a Tina. Nem szidott le szerencsére. Az őszintét megvallva én rosszabbra számítottam. Megláttam a bokréta egyik szirmán egy kis fekete pöttyöt, amikor fogta a kezében a virágot. És amikor felemelte, hogy megszagolja, beszippantotta. Rosszul lett, ezért ki kellett hívni a mentőket. Mivel a Skandináv-félszigetre nem járt mentőautó, haza kellett utazni. De repülő nem ment aznap a Ferihegyi-repülőtérre. Kénytelen voltam a saját kezembe venni az ügyet, hogy meggyógyítsam, nehogy valami komolyabb baja legyen. Hoztam egy csipetnyi borsot, odatartottam Tina orrához, majd prüszkölt egyet. Szerencsére pont időben vittem a borsot, mert ha egy perccel később tüsszentett volna, megfertőzte volna az agyát ez a kis pötty. Amikor kijött az orrából, megláttam, hogy az egy levéltetű. Alighogy kitüsszentette a Tina, elkezdett szaporodni a levéltetű. Lett legalább 20000 db fekete pötty. Nagyon undorító volt. Megmondtam Tinának, hogy én mentettem meg attól, hogy megfertőzze az agyát a levéltetű. Azt hittem, ő is belém szeret, de hiába reménykedtem, mert azt felelte, hogy ezt bárki meg tudta volna tenni. Idegösszeroppanást kaptam, hogy nem lehet enyém a lány. Egész nap szomorkodtam, bús voltam, és a lányok szeme láttára belehaltam. Holttestemmel utazhattak haza Magyarországra.

• Előző
• Tovább