Egy napon, az utcán sétáltam. Esteledett már, csendes volt minden. Amint mentem, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Hirtelen a szürkületből egy alak lépett elő. Nem láttam belőle semmit, csak azt, hogy felém fordulva fényképez. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. A hátralévő úton csak ez a történés járt a fejemben. Vajon ki lehetett az?

Másnap nem szóltam senkinek az esetről. Az iskolában minden a szokásos módon haladt. Addig a pillanatig, míg a kedvenc sztárjaimmal teleragasztott füzetem el nem tűnt az iskolapadról. Senki más nem vette észre, csak én.  Nem értettem, hova tűnhetett. A gondolatok szikráztak a fejemben. Aznap este furcsa álmom volt. Láttam, amint a fényképezős alak elveszi a füzetem az asztalról. S ez az alak nem volt más, mint az én egyetlen legeslegjobb barátnőm. Reggel boldogan ébredtem, aznap volt a születésnapom, de az álmom még ott motoszkált a fejemben. Ahogy az iskolába értem, s beléptem a terembe, meglepetés várt. Az asztalon volt az elveszett füzetem, s egy másik kis füzet, melynek elején egy fénykép volt. Egy fénykép rólam. Belelapoztam a füzetbe. Minden oldalon egy-egy kedvencem képe volt. Valaki állt az asztal mellet. Oh, összeállt a kép, a fényképezős alak, az eltűnt füzet. És az álom. Délután az ágyamon lapozgattam a füzetet. Ha egy álom valóra válik.”, olvastam az első oldalon. Lapoztam egyet. A következő oldalon kedvenc focistám, Guti képe állt. Álmodozni kezdtem. Milyen jó lenne vele tölteni egy kis időt?  Nagy fényesség támadt a szobámban. Mire feleszméltem, már egy stadionban voltam. Valaki éppen kapura lőtt. Közelebb mentem. Akkor már jól láttam, ki ő. Hosszú, szőke haja minden lövésnél fellobbant, s ilyenkor látni engedte a feliratot a hátán, Guti 14. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Elindult felém. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy nagy tisztelője, rajongója vagyok. Mosolygott, majd átkarolt, s elindultunk az öltöző felé. Megvártam, míg felöltözik, majd intett, hogy menjek vele. Megkérdezte, mit szeretnék, de én nem tudtam megszólalni.

- Megmutatom Madridot - mondta erre.

Körbevitt a csodálatosan szép, spanyol város egy részén. Még fagyit is ettünk. Leültünk egy padra. Láttam rajta, hogy valami bántja. Rákérdeztem. Igazam volt. Az okozta a problémáját, hogy csapatában nem szavaznak neki bizalmat.

- Fel a fejjel- mondtam -, kiváló futballista vagy! Itt az alkalom, hogy bizonyíts a hétvégi meccsen.

- Köszönöm - mondta mosolyogva. Most már csak azért is lövök egy gólt, csak neked.

Most már mindketten mosolyogtunk. Megfogtam a kezét, s egy nyakláncot adtam neki, melynek másik fele az én nyakamban volt.

- Ez segíteni fog-súgtam oda. Oh, már megint az a fényesség! Az ágyamon feküdtem. Csak álmodtam.

Az egész csak egy álom volt - mondtam halkan. De milyen gyönyörű álom!

Szombaton a Reál Madridnak a Valencia ellen volt meccse. Szokásomhoz híven ezt a mérkőzést is néztem a televízión keresztül. A 84. percig 0-0 volt az állás, de aztán fordult a kocka. Guti megindult a középpályáról és belőtte. Nagyon örültem a gólnak. Guti is, s gólörömében egy nyakláncot csókolgatott. Nagy örömében egy kameráshoz szaladt, s megmutatta a nyakláncot.

- Hiszen ez az enyém!- ámuldoztam a tv előtt.

Szóval mégsem álom volt. A meccs végén átmentem a szobámba, megkerestem a füzetet, s Gutierez képe alá ragasztottam a nyaklánc nálam lévő felét. Most nem támadt fényesség, de a képről rám kacsintott egyet az a pajkos, hosszú hajú fiatalember.

Így történt ez az eset, mikor is az én egyetlen legeslegjobb barátnőm megajándékozott születésnapomon.

• Előző